| Sportos babák |
|
|
|
|
A gyermekek természetes módon aktívak, de ahogy nőnek és eljutnak a kamaszkoron át a felnőttkorba, sajnálatos módon inaktívvá válnak. Ugyanakkor az is igaz, hogy azok a felnőttek, akik gyermekkorukban is részt vettek a szüleikkel a közös sportolásban sokkal többet mozognak szabadidejükben. Legyünk példaképek a gyermekeink számára! Mozgásban maradni!Amikor gyermekünk születik, nem kell abbahagyni a sportot. Sőt, már ilyenkor be kell vonni a picit a közös mozgásba. Sportolni csecsemővel is lehet, ehhez meg kell találnunk a megfelelő „szállítóeszközt”, amiben mindig velünk lehet. Természetesen az extrém sportok nem jöhetnek szóba, kezdetben válasszuk a kirándulást, a kocogást és a kerékpározást. Irány a természet!A kiránduláshoz jó megoldás - fél éves korig - a hordozókendő, amelyben a baba folyamatos érintkezik szülei testével. Fél éves kortól, amikor a baba már megtartja magát ülő helyzetben, hordozó hátizsákkal túrázhatunk együtt. Azonban mindkét megoldás esetén fontos, hogy ne egész nap hurcoljuk a kicsit, mert szüksége van a gyakori testhelyzet változtatásra. Figyeljünk arra, hogy gyermekünk bőre sokkal érzékenyebb az időjárás viszontagságaira! Ha szükséges, használjunk napvédő babakrémet, és mindig ügyeljünk a megfelelő öltöztetésre! Futás, kicsit másképpenIntenzívebb, szabadtéri edzést jelent a babakocsis futás, ami hazánkban is egyre nagyobb teret hódít. Fiatal anyukák ezrei élvezhetik a jó levegőt gyermekük társaságában, de mégis önállóan tarthatják karban testüket. Ehhez mindenképpen szükség van egy strapabíró futó babakocsira, és ügyelnünk kell a megfelelő helyszín kiválasztására is. A gyermekkocsis futáshoz külön erre a célra kifejlesztett babakocsit választhatunk, melyek ára ugyan borsosabb, mint a normál babakocsiké, de cserébe nagyobb kényelmet és megbízhatóságot kapunk. Ezek a kocsik a rázkódást csökkentő terepgumikkal és fékekkel is fel vannak szerelve, hogy a mama és a baba számára egyaránt komfortossá tegyék a futást. Közös tekerésKözös kerékpározáshoz kétféle lehetőség közül választhatunk: gyermekülésben vagy utánfutóban vihetjük magunkkal csemeténket. Előre kisebb súlyú gyermek ülhet (max. 15 kg), míg hátra legfeljebb 22 kg-os tömeg engedélyezett. A pedálozás szempontjából előnyösebb a hátsó gyermekülés, mivel ez nagyobb mozgásszabadságot biztosít a szülőnek. Az utánfutók már nagyobb biztonságot jelentenek az óvodáskorúak számára is. Ez a fajta utazás nagy szabadságot jelent a gyermekeknek, és az időjárás viszontagságaitól is jobban véd. A gyerkőcök remekül tudnak nézelődni, anélkül, hogy a kerékpár stabilitását veszélyeztetnék. Csak akkor vigyük gyermekünket kerékpárral, ha biztos alapokon nyugszik kerékpáros tudásunk. A kerékpárra szerelt ülések növelik a kerékpár instabilitását, a kerékpáros utánfutók nagyobb figyelmet igényelnek a közlekedésben. A bukósisak minden esetben elengedhetetlen!
|
























































































